8. fejezet
Ez a fejezet a történettel megegyező című versem soraira
épült.
Elnehezült pilláit időnként megemelve nézett maga elé a
férfi. Eleinte csak a lemenő nap sugarainak melegét érezte szemhéjain, majd
fokozatosan kivilágosodott, s az eddig őt körülvevő sötétség semmivé lett.
Kinyitva szemeit először az egyszerű, hófehér vászonhuzatot pillantotta meg,
melyen kötelező jelleggel fel-felbukkant a vöröskereszt, mely egyetemes jelként
tudatosította benne, hol is van.
„Komor homályból lassan
kilépek Én.
Tekintete lassan tovább siklott, s rövidesen megütközött a
vékony, átlátszó csövön, mely kézfejéből vezetett egészen a mellette álldogáló
fém állványon lógó infúzióig. A víztiszta sóoldat unottan csöpögött egyre
nagyobb időközöket tartva, míg végül el nem némult teljesen. Pillantása a
mellkasán pihenő jellegzetes tapadókorongokra vándorolt, melyek az ágy mellett
tüsténkedő géphez kötötték betegüket, kinek szívdobbanásait halk csippanásokkal
jelezte a készülék.
Jöttömre nem marad más,
csak a remény.
Sehunt nem először fogadták ezek a hangok, s képek
ébredéskor. Most is, mint az ilyen esetek mindegyikénél gyengének, erőtlennek
érezte magát. A roham ugyan elmúlt, mégis ugyanolyan nehezére esett mellkasát
emelgetve levegőhöz jutnia, de hála a gyógyszereknek legalább az izzó fájdalom
elmúlt. A kínzó érzés, melyben mintha minden sejtjének szenvedése koncentrálódott
volna.
Ibolyaszín sugára betölti
az eget,
Kutatva siklott tovább tekintete, s elidőzött a kis kórterem
unalmas zöld falait bámulva. Az egész annyira egyhangú volt, csupán a magas
plafon fehérje hozott egy kis változatosságot a sivár szobába. Sehun úgy
pihentette szemeit a falon, mintha csak időt adna magának, s erejét addig
összegyűjtené pillái további mozgatására.
de egyre fakul már;
levegőd bennreked.
„Hol van?” – Kedvesének hiánya akaratlanul is emlékébe idézte
a pár órával korábbi jelenetet.
Chanyeol és Sehun kettesben töltötték az estét
csöndes magányukban. Hope, kis kedvencük ugyanis hónapok óta Yeol szüleinél
lakott. A kiskutyának így sokkal jobb sora volt, hisz mindig volt ki
foglalkozzon vele, s így a szülők is könnyebben viselték öregségük fájdalmas
terheit. Sehun pedig kellően steril környezetben élhetett, még ha nagy is volt
ennek az ára.
A fiú épp a reinkarnációról beszélt párjának, aki
ezen meglehetősen kiborult. Nem akart hallani semmiről, ami a halálhoz volt
köthető.
- Kicsim, engedd, hogy beszéljek róla… -
makacskodott Hunnie.
- Beszélj, csak ne nekem – zárkózott el teljesen
az idősebb. – Legalább a szülinapodon ne beszéljünk ilyesmiről.
- Pont azért akarok erről beszélni, mert ma
szülinapom van. Tudod, ha újjászületek, én teknős akarok lenni. Azok soha
nem sietnek sehova, és jó sokáig élnek. Ééés imádom a vizet is, szóval
tökéletes teknős lennék szeri… - Sehun mondata ezúttal is köhögésbe fúlt.
- Teknős? Nem szeretem a teknősöket. És hát mit
ne mondjak, azért választhattál volna valamivel aktívabb állatot is.
- De nem akarok aktív lenni – mosolyodott el
szelíden a fiatalabb. – Pihenni akarok – köhögött fel újfent.
Yeol szíve összeszorult kedvese szavain. Igaz
szerelme arcán nem látszódott az a negyven év, de tekintete kimerült volt.
Szemében az elmúlt, egyre hosszabbra nyúló évek ott sorakoztak, s túl sok
fájdalom vegyült csillogásába.
- Szeretlek picim – csókolta meg Chanyeol
kedvesét.
- Tudom – köhintett Sehun.
- Megyek, engedek vizet – hagyta el a szobát Yeol
gondolataiba merülve.
- Én is – kiáltott utána az ágyban raboskodó.
Párja arcára ez a két - sokszor hallott - szó is mosolyt csalt.
A fürdő fekete-fehér kockás burkolata egyszerre
volt vidám, és komor is. Yeol hangulatától függött, hogy milyennek látta. Volt,
hogy úgy érezte a fehér kockák között a sötétek csak elvétve bukkannak fel, de
ma úgy látta a feketék határozottan átvették a vezetést.
Kinyitotta a fényesen csillogó csapot, melyben
önnön torz tükörképét pillantotta meg, majd vékony sugárban habfürdőt
csorgatott a zubogó vízhez. A fürdőkád ütemesen telt, s az egyre duzzadó
habréteg is mind magasabbra emelkedett a színen.
Yeol kiszedte a vizes ruhákat a mosógépből, ha
már ott volt igyekezett összekötni a kellemeset a hasznossal. Gyorsan
nekilátott teregetni a fürdőszobában ácsorgó széles szárítóra aggatva a nedves
holmikat.
- Azt hiszem, ennyi hab elég lesz – mosolyodott
el, s elzárta a csapot. Ám ekkor furcsa érzés kerítette hatalmába, s csak
pillanatokkal később jött rá mi a baj.
„Csönd van” – futott át agyán. Füle az évek során
már olyannyira megszokta párja köhögését, hogy szinte meg se hallotta azt.
Olyan természetessé vált számára, mint másnak a légzések neszei. Ám a csend
sosem jelentett jót.
- Hunnie!? – szólt ki, s mivel nem kapott
választ, bicegős lépteit sürgetve sietett a hálóba.
A nővérkének újabb zacskó infúziót sikerült nehézkesen
felakasztania a fém állványra, ahol nem olyan rég még a kiürült tasak csüngött.
Az új adagból serényen kezdtek el hullani a cseppek. Sehun a folyamatos
csipogás ellenére hallani vélte minden apró csöpp zaját, melyek szinte
nesztelenül csobbantak a felszínhez érve.
Jössz-e mondd vélem
türkiz szín vizekre,
dús lombú erdőkbe,
zöldellő mezőkre?
Már fél órája annak, hogy magához tért, de kedvese azóta se
került elő. Ilyen ezelőtt soha nem volt, mindig az ágya mellett ült, s ő volt
az első, akit meglátott, mikor kinyitotta szemeit.
Hunnie ügyetlenül támaszkodott kanüllel rútított kezével a
puha ágyra, s próbálta feljebb tornászni magát fekhelyén. Mikor odahaza rosszul
lett, őszintén nem számított arra, hogy még valaha magához tér majd.
Követsz-e ragyogó fény
forrása felé?
Hol kimerült lelked
nyugalmát meglelé.
„Hogy is mehetnék így el?” – tűnődött a férfi, s ügyetlenül
vette kézbe a nővérhívót.
A következő percek várakozással teltek. Sehun tekintete
el-elidőzött a függöny ráncain, vagy épp az ablakon beszűrődő fények játékán. A
kórterem csendjét csak a szívmonitor unott csipogása törte meg időnként. Úgy
tűnt, ezen a napon még neki sincs kedve dolgozni.
Halk, szapora léptek egyre erősödő zajai hallatszottak, majd
kisvártatva az ajtón egy húszas éveiben járó nővérke sietett be.
- Mi a baj, Oh úr? – tette fel a rutin kérdést a hölgy.
- Kérem, hozna nekem egy papírt és egy tollat, kedvesem?
- Hogyne – mosolyodott el a fiatal lány, s elsietett, hogy
teljesítse a beteg kérését. Rövidesen egy tollal, s néhány üres papírral tért
vissza, melyeket a férfi ölébe tett, majd távozott.
Sehun egy percig töprengett, hogy kinek szóljon a levél, majd
úgy döntött először szüleinek ír pár sort. Ezeket a mondatokat gyorsan papírra
vetette, majd mikor Chanyeolhoz ért elakadt. Hogyan is kéne elköszönnie élete
szerelmétől? Miként is lehetne búcsút vennie egy embertől, aki egy emberöltője
mellette van, s szereti őt?
Időnként a papírhoz érintette a tollat, majd elemelte róla, s
néha egy-egy szót is leírt. Nehezen ment, sokkal nehezebben, mint azt hitte.
Nem véletlen, hogy ilyen sokáig halogatta a dolgot, egészen addig, míg majdnem
túl késő lett.
Búcsúdnak sorai hanyagul
kékellnek,
Fél órával később ismerős ritmustalan dobbanások ütötték meg
Sehun fülét, arca azonnal mosolyra húzódott, s a papírokat ügyetlenül a kis
asztalra helyezte. Már ez a minimális mozgás is nehezére esett, szaporán kezdte
venni a levegőt, mikor visszahuppant a párnára.
Lelkemben érzések, melyeket
szégyellek.
Chanyeol komor ábrázattal jelent meg az ajtóban, szemei
feldagadtak, és pirosak voltak. Lassan sétált az ágy mellé, ahol rutinosan
foglalt helyet.
- Hogy vagy életem? – fogta meg kedvese szabad kezét, melyből
nem lógtak ki zsinórok.
- Jól – hazudta Hunnie, s arcán halovány mosoly jelent meg.
Narancsos fénye a Napnak
már szenderül,
- Mit mondott az orvos?
- Azt, hogy kutya bajod… - hangzott az őszintétlen válasz.
- Yeol, én elfáradtam. – A szoba egyre a gép lassuló
csipogását visszhangozta.
Mostanra éltednek ritmusa
elgyengül.
- Tudom édes, de már nem tart soká – emelte szerelme kezét
ajkaihoz az idősebb, s gyengéd csókot lehelt rá. - Szóval teknős, igaz? –
terelte el a sápadt fiú figyelmét, mialatt a nővér bejött, s körültekintően
valamit befecskendezett az infúzióba, majd lassan távozott.
- Igen, teknős – Sehun köhögése egyre fokozódott, szemei
könnybe lábadtak az erőlködéstől.
- Akkor azt hiszem, következő életemben sem leszek valami
fürge – vágott csalódott arcot Yeol, majd elmosolyodott szerelme szemeit
fürkészve.
Mosolyod megfáradt, nem
ereszt el a lét.
- Miért, te is az leszel? Azt hittem, utálod a teknősöket –
csillant meg a szeme.
- Én az leszek, ami te… Tudod, hogy nélküled nem megy… -
hajolt párja ajkaira az idősebb meggyötörten.
Sehun szemeiből apró könnycseppek gördültek ki, lassan
folydogálva végig a fiú arcán.
- Channie, nem tudtam még… megköszönni – fulladt el a
megkezdett mondat.
- Shh – némította el szavaival küszködő párját Yeol. – Nem
kell semmit megköszönnöd. – A gép egyre ritkábban törte meg a beszélgetés
hangjait.
- De én meg akarom – fogta egyre erősebben párja kezét
Hunnie.
Ő veled van most is, s te
szorítod kezét.
Chanyeol párja kezét saját mellkasára fektette, s vadul
zakatoló szívének dobbanásait figyelték.
- Ennyi év után is? – kérdezte őszinte boldogsággal arcán
Sehun.
- Mindennél jobban – simult párja ajkaira az idősebb, és egy
a körülményekhez mérten hosszú csókban egyesültek.
Éveknek tűnő percek teltek el, a gép mind lassabban sírt fel,
míg végül teljesen el nem halkult. Többet nem jelzett. A fiú keze az ágyra
hullott, s az utolsó előszökő könnycsepp is útjára indult, lassan simítva végig
a gyönyörű, élettelen arcot.
Vörösen dobban egy
utolsót szíved,
Ő nem időz, követ már,
nem is kell kérned.
Így lett testetek földi
létének vége,
s lelketek most egyre
szárnyal a fénybe.
A két fiú élettelen teste egymásba fonódva pihent az ágyon,
mikor a nővér visszatért a szobába. Sosem volt számomra egyértelmű, hogy Yeol
szíve mitől állt meg azon a napon. Tett-e ő azért, hogy ez így történjen, vagy
egyszerűen csak meghallgatta kérését a Mindenható? Nem tudom…
A nő meghatódott tekintettel ellenőrizte a két férfi
életjeleit, majd az asztalkához lépett, ahol egy levelet talált. A papírt sűrűn
pettyezték a tintafoltok, de egyetlen sor is került a lapra, mely hűen
tükrözte, hogy a fiúk szavak nélkül is pontosan tudták, mit jelentenek
egymásnak. Az életet...
„Drága
nővérke!
Kérem,
adja át levelemet a szüleinknek!
Oh
Sehun (2034.április 12.)"
Szerelmetek, mi egy élten
át sem lanyhúl,
most öröklét várja, a
szivárványon túl."
Vége
Sziasztok!
Szeretném megköszönni mindenkinek,
aki a történet során vissza-vissza nézett, és figyelemmel követte az
eseményeket. Külön köszönöm azoknak, akik véleményeikkel segítettek jobbá
formálni a fejezeteket, vagy épp kedves szavaikkal bátorítottak. Nagyon örülnék
pár véleménynek ezúttal is, akár a fejezetről, akár a történet egészéről, még
ha ilyen rövidre is sikeredett. :)
Xiumaru^^
Szia.
VálaszTörlésSosem volt még velem ilyen, de eskü elsírtam magam ezen a részen. Túlságosan valóságosan írtál és nagyon megható volt már az első perctől kezdve. A történetet imádtam, kár, hogy vége van, pedig nagyon szívesen olvastam volna még. Nekem nagyon tetszett, és gratulálok, hogy ilyen hitelesen tudtad ábrázolni a két fiú sorsát. A mesélő kiléte is izgalmassá tette a dolgot és az is minden egyes alkalommal kíváncsivá tett, hogy sosem fejtettél ki mindent pontosan, csak hagytad, kezdjünk vele, amit akarunk. Olvastam már jó sok ficit.. de ilyen hatással még egy sem volt rám. Imádtam. Szerintem a vége egyébként egyfajta Happy End. És én éppen ezért könnyezek tőle, mert annyira szép. Már maga az alaptörténet is fantasztikus volt, de a megvalósítása pedig még jobb. Remélem, hogy a jövőben még olvashatok általad írt történeteket!:)
Ölel: Chibi.
Szia!
TörlésElőször is meg kell mondjam, nagyon megörültem, hogy megint felbukkant a neved. Őszintén már attól tartottam meguntad a történetet az utóbbi időben. :)
Nagyon köszönöm kedves szavaidat, és hihetetlenül boldoggá tesz, hogy ilyen érzéseket sikerült kiváltanom belőled. Örülök, hogy Happy Endnek érezted, ugyanis pont ez volt a terv, hogy az egész veszteséget egy más szemszögből tudtam megmutatni, hogy máshogy lássuk kicsit a fiúk halálát.
Még egyszer nagyon köszönöm, hogy olvastad és írtál nekem!
Puszi
Xiumaru^^
Bár a történet során nem írtam sűrün neked, de remélem elfogadod, a köszönetemet :)
VálaszTörlésCsodálatos írói vénával vagy megáldva, itt a végén nem a szomorúságtól sírtam, mert Sehunék meghaltak, hanem inkább a meghatódottságtól. Az, hogy a halál szemszögéből írtad még szebbé tette a történetet, mely itt-ott viccesebb jeleneteket is tartalmazot, és gyönyörűen lett megírva. Már a történet elején tudhattuk, hogy Sehun meg fog halni, és a történetvezetés kellőképpen felkészítette az olvasót, a szereplők halálára. Annyira szép a fogalmazásod, és választékosak a szavaid, hogy azokat öröm olvasni. A vastaggal szedett sorokat, nem tudom, hogy valahonnan idézted-e, vagy te találtad ki, de szerintem, nagyon szép, és tökéletesen illett, a részhez, és az utolsó mondatot olvasva, egy kellemes borzongás futott végig rajtam, miközven a szemeimből könnyek folytak, szóval tényleg nem tudok, mást mondani, minthogy köszönöm, hogy olvashattam. Egyébként az érzelmeket is nagyon szépen átadtad, annak ellenére is, hogy nem volt minden teljesen, részletesen kifejtve.
Uh, lehet hülyeségeket hordtam itt össze, de nézd el nekem, most keltem fel ><
Mégegyszer köszi, hogy megírtad ezt a történetet, meg azt is, hogy olvashattam.
Remélem, sok történetet olvashatunk még tőled ^^
Szia! :)
TörlésNagyon örültem neki, hogy írtál most neked! Nem kell semmit megköszönni, én örülök, hogy van aki szívesen olvassa, amit írok! Külön öröm számomra, hogy sikerült érzéseket kiváltanom belőled olvasás közben, ez mindig kicsit megnyugtat, ha ilyet olvashatok, hisz ezzel a céllal írtam, hogy érzéseket közvetítsek. Nagyon nagyon köszönöm, hogy olvastad és kedves soraidat is!
Puszi
Xiumaru^^
A fekete sorok pedig gyakorlatilag ugyanennek a fejezetnek a verses formája gyakorlatilag. Azt is én írtam igen, csak próbáltam valamiként ötvözni a kettőt.:)
TörlésSzia.^^
VálaszTörlésNagyon megörültem, maikor megláttam az új rész. És mikor elolvastam. Hát imádtam. :3 Sehunnie és Chanyeol ahogy a végén együtt haltak meg. :'(
Hát nekem komolyan kellett, egy kis idő, hogy feldolgozzam, mert elsírtam magam. :(
De most visszatértem, de most sem hiszem, hogy bármennyit is átadtam abból, hogy mennyire élveztem, hogy olvashattam, és nagyon imádom még most is.♡.♡
Légy szíves folytasd az írást, mert nagyon jó vagy. *-*
Puszi.<3
Szia!
TörlésMindig mosolyra húzódik az arcom, ha meglátom, hogy "like"-olod valamelyik írásomat, mert TUDOM, hogy írni is fogsz nekem, és ezt köszönöm. Biztos pont vagy te az én kis írói tevékenységemben, és ezt nem győzöm elégszer megköszönni. Nagyon örülök, hogy sikerült átadnom az érzéseket, még ha megríkatni nem is szerettelek volna.
Köszönöm mindent! <3
Puszi
Xiumaru^^
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvashattam,gyönyörú befejezés volt.Gratulálok az írásodhoz.
VálaszTörlésSzia! :)
TörlésNagyon köszönöm, hogy végigkövetted a történetet és mindig bátorítottál pár kedves szóval! Köszönöm, hogy ezúttal is olvastad, és írtál nekem! <3
Puszi
Xiumaru^^
Szia :D
VálaszTörlésNah, habár már tegnap este elolvastam, csak most állok be én is a sorba, hogy dicsérhesselek. :3
Mint azt te is tudod, nagyon nem bírja a lelkem a drámákat, és ez a mostani (és sajnos utolsó :() fejezetnél is megmutatkozott. ><
Igazság szerint nem tudnék semmi rosszat mondani magáról a történetről, mert egy az egyben tökéletes volt. A drámai események mellett voltak aranyos, hétköznapi mozzanatok, amik még színesebbé tették a sztorit (marmint úgy az egészet). :D
A vers, amit ittolvashattunk gyönyörű volt önmagában is, és azzal hogy ilyen szépen ráépítetted a történéseket csak még szívbemarkolóbb lett.
Én is csak köszönetet mondani és gratulálni tudok, akárcsak az előttem szólók. :DD <3
Szia! :)
TörlésKöszönöm a zenéket rendkívül sokat segítettek és persze biztató szavaid is!! :) Nagyon aranyos vagy, hogy ezúttal is írtál, hidd el sokat jelent nekem! Remélem a gyenge kis lelked megbocsájt nekem, igyekeztem nem tragikusra írni, hanem inkább megkönnyebbülést hozni a végére, remélem sikerült! Nagyon köszönöm a sok biztatást és a kedves szavakat a történet során! Én megyek olvasni az új fordításod, te pedig sürgessd meg Suho papót plsss ! :):) olyan rossz :D
Puszi <3
Xiumaru^^
Sziaa.~
VálaszTörlésNagyon sajnálom, hogy még csak most, de alig van időm élni *tessék szó szerint érteni*. Mikor megláttam, hogy új részt raktál fel, az első dolgom volt megnyitni, de őszintén szólva akkor olyan hulla voltam, hogy a szemeim folyamatba leragadtak, így el kellett tolnom kicsit, amit nem is bánok. Sokkal jobb volt akkor olvasni, mikor senki és semmi nem zavart közbe.
Sajnos vagy nem sajnos, nem tudok semmit felhozni, ami ne tetszett volna az egész történet során. A boldogságot és a szomorúságot tökéletesen vegyítetted, ezáltal számomra ez egy tökéletes fanfic lett. Elég sokáig vergődtem rajta még az elején, hogy belekezdjek vagy sem, hiszen mégiscsak ChanHun, én meg nem vagyok valami nagy Yeol fan. De egy percig nem bántam meg, s ezáltal én is szeretném megköszönni, hogy megalkottad ezt a csodát. Hazudnék, ha azt írnám, hogy sikerült elsírnom magam. Eszméletlenül meghatódtam, s jó tíz percig csak meredtem magam elé, miután elolvastam ezt a fejezetet. Itt csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy nem NEM azért nem sírtam el magam, mert rossz volt, vagy nem jött át az érzés. Szimplán ha én sírok, akkor annak kimondottan nagy oka van, nem vagyok nagy lelkizős, ezt többször is hangoztattam már. Épp ezért jelenthetem ki őszintén, hogy ez az írás szerintem nagyon hosszú ideig a "Kedvenc fanfictionök" lista élén fog gubbasztani.
Számítottam rá, hogy az előző fejezetnél is jobbat fogsz alkotni, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Elmondani nem tudom mennyire hálás vagyok neked ezért a történetért. Az a baj, hogy kimondott jelenetet sem tudok kiemelni, amit jobban szerettem volna a másiknál.:')
A kiemelt mondatok még inkább rásegítettek az ember szívének elgyengülésére, szerintem nagyon szépen megfogalmaztál mindent, s a lehető legjobban passzolt a fejezet stílusához és hangvételéhez egyaránt. Egyáltalán nincs túlcsicsázva, de nem is valami sablon vége lett.
A történet befejezése ugyebár nem ért váratlanul, hála a prológusnak, de a hatás akkor is megvolt. Szerintem a szerelem egyik legszebb szimbólumaként lehetne ezt a fanfitiont emlegetni innentől kezdve.
Most elég csöpögősre[?] sikeredett a véleményem, de remélem azért megérte. Őszintén szólva én a szerepezéseid folytatását is várom, nem tudom az mikor következik be.:)
Ennél többet ha akarnék sem tudnék írni, hiszen a folytonos ismételgetésnek sok értelmét nem látom. Egyszerűen egy gyönyörű, összetett, megfontolt és csodaszépen megfogalmazott írásodat olvashatta mindenki. Nagyon remélem, hogy hasonló írásod lesz még, én szívesen olvasnám.:)
Na és akkor még így utoljára: Köszönöm, hogy megírtad, és esélyt adtál az olvasására!
Sumire
Szia!
TörlésTudom, hogy sok dolgod van, így örülök, hogy egyáltalán írtál nekem.:)
Teljesen megértem érzéseidet ChanHun kapcsán (én is így voltam kicsit a Suho Sehun történetnél) igazából én se shippelem őket, egy kedves ismerősöm panaszkodott, hogy nagyon szereti őket, és nem nagyon olvasott még velük ficit, így gondoltam írok egyet. Lehet, a fejezetek azért jöttek ilyen lassan, mert időnként nem motivált a páros.:) de ez zárójeles :)
Aranyos vagy, hogy az írod tökéletes lett számodra, nagyon jól esik, még ha tudom is, s látom (utólag visszaolvasva) mennyi hiba van benne, de igyekszem ezeket még az utómunkálatok során korrigálni.
Az, hogy nem sírtál nem baj, nem ez volt a célom, hogy mindenki telekönnyezze a párnáját :), de annak örülök, hogy sikerült érzéseket átadnom. Nagyon rága vagy, hogy a kedvenc listádra felhelyezel, ez komolyan nagyon jól esik! <3
Megmondom őszintén a legnagyobb félelmem az volt, hogy nem mennek át az érzések, ugyanis az alap volt, hogy nem akarok hatásvadász kliséket, és elcsépelt képeket egymásra halmozni, az nagyon nem az én esetem.
Nagyon köszönöm, hogy sokszor írtál nekem, és bátorítottál. Külön jól esett ez tőled, hisz nagyon szeretem a munkásságodat, így még hangsúlyosabbak voltak számomra soraid.
A szerepek terén sajnos gondok vannak. Ami engem jobban érdekelne, az a sorozatgyilkosos lett volna, de attól elment a kedve írótársamnak, így lehet, hogy azt átírom Os-re, amikor lesz időm. A XiuChenek megvan a harmadik fejezete, csak még sok javításra vár. Aminek azért örülnék, mert végre nem lenne már annyira fluff, de itt sem rajtam múlik igazából a dolog.
Mindenesetre még majd hallatok magamról, ha megszáll az ihlet!
Mindent köszönök! <3
Xiumaru^^
Szia!
VálaszTörlésNem is tudom, hogy mit lehet ilyenkor írni. Talán az megteszi, hogy eszméletlen szép volt ennek a történeknek minden fejezete, sora, momentuma. Eléggé elérzékenyültem itt a végére, de ez várható volt. Tényleg az lett, amire számítottam, nem lett a legborzalmasabb dolog a halál. Valahogy szép volt, hogy mindketten meghaltak, nem is tudom hogy fejezzem ki, amit gondolok.
Remélem sok ilyen gyönyörűséget olvashatunk még Tőled, mert egy igazi élmény volt.
Nagyon köszönöm, hogy olvashattam.
Ditta <3
Szia!
TörlésNagyon örülök, hogy újra felbukkantál, kicsit bíztam is benne, hogy talán majd írsz nekem. Rendkívül jól esnek soraid, boldog vagyok, hogy ennyire tetszett. Annak különösen, hogy azt írod, nem lett letargikus, akkor azt hiszem elértem a célom! :)
Köszönöm, hogy rászántad az időt, és elolvastad, s még írtál is nekem! <3
Xiumaru^^
Nagyon szép befejezést írtál ehhez a történethez: hűek voltak a leírások, a haldoklást és magát a halált is olyan színesen melankolikus hangulatba emelted, amilyen maga a szivárvány is. Érezhető volt az elmúlás fájdalma, de ezt ismét sikerült kellőképp letompítanod; csak jót mondhatok erről a zárásról, szép munka! ;-)
VálaszTörlésA versszöveg is szép és kifejező volt, illett a történésekhez, az érzésekhez, és értelmet nyert általa a cím. Hiányoltam viszont, hogy nem jelölted meg a forrást, ezt jó lenne pótolni.
Köszönöm, hogy olvashattam, és sok sikert kívánok a továbbiakhoz! :-)
Szia! :)
TörlésNagyon örülök, hogy te is el tudtad végül olvasni! Köszönöm a sok segítséget menet közben és az észrevételeket.
A forrás valóban nincs megjelölve, mert én írtam a verset is, ez esetben gondolom nem muszáj feltüntetni, vagy igen? Ezt nem tudtam eldönteni...
Köszönöm a kedves szavakat, nagyon jól estek!
puszi
Xiumaru^^
Hú, bocsi! :$ Naivan azt hittem, hogy a verset valakitől idézted, bár igen, ha te írtad, azt is fel kell tüntetni. :-) Gratulálok hozzá, szerintem már csak a szépsége miatt is megéri odaírni, hogy a te munkád, hadd lássák mások. :-)
TörlésA segítséget pedig nagyon szívesen. ;-) Mindent beépítettél a történetbe, nagyon ügyes vagy! :-)
Nagyon aranyos vagy, köszönöm! <3
TörlésÉs ez esetben akkor feltüntetem :)
Szia!
VálaszTörlésMég túlságosan az érzelmek hatása alatt állok, amiket kiváltott belőlem ez a fanfiction, szóval lehet nem leszek túl összeszedett, de próbálkozom értelmes hozzászólással. :)
Szóval, a történetedet már korábban is láttam, és be is raktam a könyvjelzők közé, hogy majd elolvassam - és most, hogy végre meg is tettem, már bánom, hogy ilyen sokáig halogattam/feledkeztem meg róla. Maga a történet egyszerű volt, ami csak közelebbé hozta hozzám az elbeszélteket - ilyen tényleg bárkivel előfordulhat, mind sajnos a betegségre értve, mind szerencsére a szerelmi vonatkozásokra gondolva. Egyszóval nagyon tetszett ez a - nem vulgáris értelemben vett - hétköznapiság; amit mégis sikerült különlegessé tenned azzal, hogy a Halált választottad mesélődnek, nagyon kreatív megoldás volt. Ilyen szempontból kicsit sajnáltam, hogy nem került bele több kiszólás az olvasók felé, a Halálnak több kommentárja, amivel az eseményeket követte, de a végén már valójában nem is illettek volna bele ezek a hangulatába. (És ha megengedsz még egy kritikát, bár ez talán nem is az, inkább csak olvasói elégedetlenségből fakad - némelyik fejezet olyan rövidke volt... vagy csak én értem túl gyorsan a végére, mert olvastatta magát? :))
A vége a történetnek - még ha már lehetett is tudni az elején, a prológusból - megrázó lett, az érzelmeket olyan szépen tudtad visszaadni, hogy az utolsó pár sor előtt kicsit meg kellett állnom: nem láttam a könnyeimtől. Az egész tragédiáját pedig az még csak fokozta, hogy apró, jelzésértékű megmozdulások voltak benne az egész történet folyamán, már a kezdetektől, amik a nyilvánvalóan romantikus jeleneteken túl is a két fiú közötti finom érzelmi kapcsot erősítette. És talán ezt a szót kerestem végig az olvasás közben: finom - az egészet körüllengte valami könnyedség, vagy nem is ez a jó szó, inkább szerénység, visszafogottság. Nem tudom, átjön-e, mit is szeretnék ezzel mondani, de az egészet átszőtte ez a fajta nyugalom, mind a negatív, mind a pozitív érzések vonatkozásában - nem voltak benne túl nagy kilengések, túlkapások, és ez csak még hitelesebbé tette számomra az egészet.
A megfogalmazásról is csak ilyen magaslatokban tudok beszélni, imádtam a stílusodat benne, itt is volt az a kis hétköznapiság, amit a történettel kapcsolatban említettem, de nem a végletekig lecsupaszított közlésmódot jelenti, hiszen nagyon választékosan és igényesen írtad meg a történetet.
A stílussal kapcsolatban jutott még eszembe, hogy mennyire egész volt a történet - mennyire egyben voltak a fejezetek, a különböző jelenetek, és ez nekem nagyfokú tudatosságot mutat, nem voltak benne kilógó momentumok, mindennek helyét és súlyát éreztem a történetben. Emellett imádtam a gondolataidat is, amikor nem a történetet mesélted, hanem kicsit magyaráztál, értelmeztél - vagyis a Halál. Ezek a kis bekezdések csak még inkább azt erősítették meg bennem, hogy minden szépen ki van találva, minden a helyén van.
Biztosan nagyon sokszor megkaptad már ezeket a kritikákat, véleményeket, sőt, még ennél is többet/jobbat/értelmesebbet, ezért azt hiszem, jobb is, ha én most befejezem, mielőtt még ennél is terjengősebben fejteném ki ugyanazt a gondolatot: hogy mennyire tetszett ez a fanfiction. Visszaolvasva a kommentet rájöttem, hogy nem sikerült túl jól visszaadni, hogy hogyan is érzek/éreztem a fanfic olvasása közben, de remélem, az legalább lejött belőle, hogy mennyire örülök neki, hogy olvashattam. Köszönöm!
Szia! :)
TörlésEz a fanfiction kiemelt helyen van a szívemben, talán mert ez volt az első komolyabb hangulatú írásom. Rengeteget tanultam közben a történetvezetésről, hogy egy ilyen jellegű dolognál milyen momentumokat érdemes kiragadni egy "életből", s persze arról is, hogy milyen módon kéne azt tálalnom ahhoz, hogy az olvasóban olyan érzéseket keltsek, amilyeneket szerettem volna. Az, hogy azt írod még az érzelmeid hatása alatt állsz hihetetlenül jól esik, mert ez esetben sikerült valamit átadnom abból, amit szerettem volna, s talán ez az egyik legnagyobb kérdőjel bennem mindig.
A téma hétköznapisága szintén elég nehézzé tette a dolgot, hisz félő volt, hogy elunják az olvasók ha nem jelenítek meg sem akció dús jeleneteket, sem valamiféle különleges fantáziavilágot, sőt, ahogy írtad, még a szereplők sem voltak kifejezetten szélsőséges karakterek. Nagyon féltem végig, hogy pontosan ezek miatt fogják kevesen végigolvasni, de nagyon örülök, hogy ennek ellenére, vagy pont ennek okán került hozzád közelebb a történet. A halál, igen:D ez nekem is nagy kedvencem volt (sőt tervben volt/van egy plusz fejezet, ami a halál személyéről szólt volna, még nem tudom végül megírom-e). Azt, hogy a halál legyen a mesélő a Könyvtolvaj című könyvből "loptam". Nekem is nagyon tetszett, és megfogott a karakter szarkasztikus könnyedsége, ahogy életről-halálról, emberi sorsokról beszélt, nagyon szerettem volna valami hasonlót kihozni ebből. A fejezetek hosszát illető kritikád teljesen helytálló, mint mondtam nekem ez a fejezet volt az első tanulópénz, így azt, hogy milyen hosszú legyen egy-egy fejezet azt is ott szoktam meg. A végére a 6-7 oldal vált be nekem, a mai napig sem szoktam ennél hosszabb fejezeteket írni.:)
Nem az első ember vagy, aki azt mondta megkönnyezte a végét, de így "sokadjára" is ugyanaz a hála tölt el, hogy ezt olvashatom. No nem mintha meg akartam volna kínozni mindenki lelkét, de egy ilyen "erős" érzelmi hatás nagyon pozitív visszajelzés számomra.
Az írásomat illető kedves szavaidat is nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, őszintén rettenetesen jól esik!
Azt hiszem egy kezemen meg tudom számolni az ilyen terjedelmű, alaposságú és mélyre tekintő kritikákat/kommenteket, amiket eddig kaptam, s noha te úgy érzed, nem tudtad mindazt átadni, ami benned volt, hidd el, nagyon-nagyon sokat adtál nekem ezzel a hozzászólással! Köszönöm, hogy rászántad az időt, hogy elolvasd a történetemet, és a gyönyörű, értékes kritikát is!
Ölel,
Xiumaru
Szia!
VálaszTörlésA történetre a páros miatt találtam rá, de a húgom előbb elolvasta, mint én. Amikor láttam, hogy sír, azt mondtam, én nem fogom elolvasni, mert nem szeretem a szomorú történeteket (egészen őszintén csupán nem bírom ki sírás nélkül őket), de azt mondta, nagyon jó, és ki ne hagyjam! Egy ültőhelyemben elolvastam, és én is elsírtam magam, de kit érdekel?! Úristen, annyira jó volt. Annyira szép és romantikus és szomorú, de akkor is szép és romantikus. Nagyon tetszett az, hogy a halál a narrátor. Eddig ez még csak két esetben láttam. Egyszer az Elizabeth című musicalben, egyszer a Könyvtolvaj c. könyvben. Adott az egésznek egy keserűséget, egy kis groteszkséget, de a két fiú romantikus történetébe a halál sosem dumált bele olyanokat, hogy "már akkor vártam, hogy..." vagy ilyesmi, az öreg kaszásnak is csak van szíve! Szóval hihetetllenül jó volt, imádtam, nagyon jó munka, gratulálok. Olvasgatni fogom más írásaidat is, ha vannak, mert nagyon tetszik a stílus, és ez egy hihetetlenül jó "portfólió-anyag". Köszönöm az élményt.